2021 Februar 5.jpg
2021 Februar 5.jpg

A biztonsági távolság nem biztositható mindenik iskolában

Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter leszögezte, hogy a tanulók közötti minimális egyméternyi biztonsági távolság nem biztositható mindenik iskolában, de bizik abban, hogy az iskolaigazgatók mégis megtudják hozni ezt az intézkedést. „Tekintettel arra, hogy néhány nap alatt nem módositható az iskolai infrastruktúra, bizom az iskolaigazgatók hozzáértésében, hogy biztositani tudják a szükséges távolságot,  bútorok átrendezésével”, fűzte hozzá a tanügyminiszter. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.05)

A belügyminisztérium országos szinten ellenörizte az egészségügyi védelmi intézkedések tiszteltebentartását

A rendvédelmi tisztviselők az elmúlt héten körülbelül 37.800 bírságot szabtak ki, ami közel 7 millió lejnek felel meg, a koronavirus elleni egészégügyi intézkedések megszegése miatt. Monica Dajbog belügyi szóvivő elmondta: A belügyminisztérium alárendeltségében lévő struktúrák több mint 10.700  akciót hajtottak végre országos szinten, az egészségügyi védelmi intézkedések betartásának ellenőrzéséért. Az utóbbi hét napon 484 ezer személyt és 65 ezer érdeklődésnek örvendő létesitményt – teraszokat és vendéglőket – ellenőriztek, amelyeknek tiszteltebn kell tartaniuk az új koronavirus elterjedését megakadályozó intézkedésket. További 32.000 gazdasági szereplőt és több mint 2.000 személyszállítási szolgáltatót is ellenőriztek. A legtöbbet pénzbirságot – 32.400 lejt – a védőmaszk nem viselése miatt rótták ki.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.05)

Klaus Iohannis államelnök megkapta az emlékeztető oltást

Klaus Iohannis államelnök pénteken megkapta a második adag Pfizer-vakcinát, amely nem volt nyilvános. Az Elnöki Hivatal forrása szerint Klaus Iohannis jól érzi magát. Az államelnököt először január 15-én oltották be. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.05)

Marcel Ciolacu szociáldemokrata elnök szerint Florin Cîţu kormánya képtelen lesz lehivni az Európai Bizottság által biztositott alapokat

Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint a Florin Cîţu vezette kormány képtelen lesz lehivni a Nemzeti helyreállitási terv révén az Európai Bizottság által Románia rendelkezésére bocsátott 30 milliárd eurót. Közösségi oldalon tett bejegyzésében Ciolacu azt irja, hogy ”a román cégek futószallagszerűen fognak csődbe menni, miközben mások nyakra-főre vásárolnak lakásokat a románok pénzén”. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.05)

Koronavirus: A legtöbb beteget Bukarestben találták az utóbbi 24 órában

A legtöbb új koronavírusos esetet Bukarestben regisztrálták az elmúlt 24 órában, 338-at, derül ki a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) pénteki tájékoztatásából. Magas az új esetek száma Temes – 218, Kolozs – 155, Brassó – 137, Máramaros – 126, Ilfov – 115, Suceava – 104 megyében is. A legkevesebb új megbetegedést Brăila – 5, Kovászna – 7, Vrancea – 11, Buzău – 13, Tulcea – 14, Vâlcea – 15 és Giurgiu – 17 megyében jelentették. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.05)

Gănciulescu Rozália

=

DETALII LA SURSA

Lasă comentariu

Adresa ta de email nu va fi publicată. Câmpurile obligatorii sunt marcate cu *

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.